A Keresztes háborúk a 11. és 13. század között zajlottak, és olyan vallási, politikai, valamint gazdasági motívumok kombinációjából alakultak ki, amelyek mély hatást gyakoroltak Európa és a Közel-Kelet történelmére. Az egyház által támogatott hadjáratok célja, hogy visszafoglalják a Szentföldet, elsősorban Jeruzsálemet a muszlimoktól, valamint elősegítsék a kereszténység terjedését.
II. Orbán pápa 1095-ben hirdette meg a keresztes hadjáratot, miután a szeldzsuk törökök 1071-ben legyőzték a bizánciakat, és elfoglalták Anatóliát. Az európai keresztényeknek segíteniük kellett Bizáncot, és vissza kellett szerezniük Jeruzsálemet. Az első hadjárat szinte teljesen egy népi mozgósítás volt, melyben főként parasztok és lovagok vettek részt. A hadjárat 1096-ban indult, és bár számos akadályba ütköztek, végül 1099 júliusában sikerült elfoglalni Jeruzsálemet, amelyet a keresztesek a Jeruzsálemi Királyság néven alakítottak meg.
Miután a moszuli emír 1144-ben elfoglalta Edesszát, újabb keresztény hadjáratra volt szükség. A második hadjáratot Lajos VII. francia király és Konrád III. német-római császár vezették. Azonban a hadjárat nem teljesített sikeresen, hiszen a keresztesek nem tudták elérni céljaikat, és több csatát is elveszítettek. A hadjáratot a szeldzsuk törökök és a muszlimok sikeresen megakadályozták, és a keresztesek képtelenek voltak megerősíteni pozícióikat.
Jeruzsálem 1187-es elvesztése után, amikor Szaladin, a muszlim vezető visszafoglalta a várost, Európában ismét szükség volt a keresztény hadak mozgósítására. A harmadik keresztes hadjáratot három jelentős európai uralkodó – I. Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia király és I. Richárd angol király – vezette. A hadjárat során sikerült Akko városát visszafoglalni, de Jeruzsálemet nem sikerült visszaszerezni. A hadjárat végül békét hozott, amely lehetővé tette a keresztény zarándokok biztonságos látogatását a városban, de Jeruzsálem muszlim kézen maradt.
A negyedik keresztes hadjáratot eredetileg Egyiptom elfoglalására szánták, hogy a keresztények előnyre tegyenek szert a muszlim világban. Azonban a hadjárat iránya váratlanul megváltozott, amikor a keresztesek Konstantinápoly ellen fordultak. A város 1204 áprilisi kifosztása egy drámai eseménnyé vált, amely mély hatást gyakorolt a Bizánci Birodalomra. A támadásnak nemcsak politikai, hanem vallási következményei is voltak, mivel a keleti és nyugati kereszténység közötti szakadékot tovább mélyítette.
Talán az egyik legtragikusabb esemény volt a gyermekek keresztes hadjárata, amely 1212-ben indult, amikor egy francia pásztorfiú, Étienne vezetésével mintegy 30 000 gyermek indult el, hogy Jeruzsálemet visszaszerezzék. A hadjárat nemcsak hogy teljesen kudarcba fulladt, de sok gyermek elhunyt, vagy rabszolgává vált
A keresztények újabb próbálkozása volt, hogy Egyiptomot meghódítsák, mivel úgy vélték, hogy a muszlim világ központjának elfoglalásával megverhetik őket. II. András magyar király is részt vett a hadjáratban, de a sereg nem tudta tartósan elfoglalni a területeket, és a hadjáratot végül kudarcnak tekintették.
A hatodik keresztes hadjáratot II. Frigyes német-római császár vezette, aki diplomáciai úton próbálta elérni céljait, és 1229 februárjában sikerült megállapodást kötni Szaladinnal, aki Jeruzsálemet visszaadta a keresztényeknek. Az egyezmény, amely biztosította a keresztény zarándokok szabad mozgását a szent városban, azonban rövid életű volt.
IX. Lajos francia király Egyiptom elfoglalására indította el ezt a hadjáratot, de a hadjárat során a sereg szenvedett a betegségektől, és Lajos király is fogságba esett. A hadjárat végül teljes kudarcot vallott, és a királynak végül szabadon kellett engedniük.
IX. Lajos francia király egy második kísérletet tett Észak-Afrikában Tunisz ellen, de a hadjárat súlyos betegségekkel sújtott volt, és a király maga is meghalt, mielőtt elérhette volna célját.
A Reconquista egy párhuzamos folyamat volt, amely az Ibériai-félszigeten zajlott. Az arab hódítók 711-ben elfoglalták a félsziget nagy részét, és több évszázadon át harcoltak a keresztény királyságok a területek visszaszerzéséért. A 13. század végére a keresztények sikeresen visszafoglalták a legfontosabb városokat, és végül 1492-ben, amikor a granadai Naszrida Királyságot is elfoglalták, véget ért a folyamat. A Reconquista során a keresztény királyságok nemcsak a területeket foglalták vissza, hanem erős vallási és politikai egységet is kialakítottak.